ÜDV A VADÁSZNAK !

Szeretettel köszöntöm vadásztársaim nevében is, minden oldalunkra látogató, a vadászat iránt érdeklődő kedves vendéget. A Bagosi Vadásztársaság 3681 hektáron terül el Debrecen-től mintegy 15 km-re dél-keletre, Hajdúbagos község külterületén. Területünkön helyezkedik el a világ második legnagyobb, 1976 óta fokozottan védett földikutya rezervátuma, mintegy 265 hektáron. Tájegységünkre jellemzőek a pusztában lévő szántók közötti erdőfoltok, ligetek, mezőkkel tarkított nádasok, fiatalosokkal szegélyezett ősbükkösök. Ennek folyamán területünk igen jó adottságokkal rendelkezik, apróvad állományunk (jellemzően fácán és nyúl) kiemelkedő. Nagyterítékű vadászatainkon nem ritka a 80 -as nyúl és az 50-60-as fácán teríték sem.
Kiemelkedő figyelmet fordítunk őzállományuk szabályozására is. Bakvadászataink során majd minden évben sikerül több aranyérmes példányt is teritékre hozni. Ezzel tagtársaink és a területünkre látogató vendégeink is elégedettek, vadászsikerekkel, élémyekben gazdag tapasztalatokkal töltődnek fel.
Kívánom az ide látogatóknak, hogy böngésszen kedvére, és ha elnyeri tetszését a társaságunk gazdálkodása, területe, vadállománya, akkor örömmel várjuk vendégeink sorai között! Tegyen egy próbát!

Üdvözlettel: Papp Tibor elnök

   
         

 

HOLDÁLLÁS
   
feltöltés
 
    Megkezdtük az idei éves hajtóvadászatot 2013.11.08.
    2103-2014-es ütemterv feltöltésre került 2013.09.23.
    Trófea mustra Bagoson 2013.05.06.
    Fehova 2013, képes beszámoló 2013.02.19.
    Nagyterítékű apróvadhajtás 2012.december 15. 2012.12.17.
    Apróvad hajtás 2012.október 27-november 3. 2012.11.07.
    17. számú les építése 2012 július-szeptember 2012.09.24.
    2012. évi apróvadas társasvadászati ütemterv 2012.09.12.
         
           
    Lőfegyverekkel kapcsolatos megállapodások letölthetőek! - Adásvételi szerződés    
- Ajándékozási szerződés  
- Átadási megállapodás  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     
   
         
           
           
           
           
           
           

 

   

       
   
     
         
 
 
  „A vadászathoz idő kell, csend, békesség, hernyó az ágon, széncinke vagy őszapó rebbenése,szarvasbogár a tölgylombon és ezer apró nesz körben az éjszakai vagy hajnali erdőben. Ha mellesleg még lövéshez is jutunk – az már ajándék!
Dóra Iván